kifosztott
emlékeinkben
egyedül
állok
lakatlan
arcod
leomlott
tekintete
alatt
összegombolom
magamra
az
egész
világot
tenyereim
közt
formázom
az
univerzumot
holdat
ragasztok
a
szememre
de
addig
pörgetem
ujjam
hegyén
a
világot
míg
meg
nem
talállak
benne
heaven - augusztus 20 2009 17:37:42
Nagyon tetszett. Gratulálok.
FurJanos - augusztus 20 2009 18:50:45
Köszönöm és örülök neki!
gufi - augusztus 21 2009 09:49:40
Kedves János!
Nagyon szépen megírtad, kívánom ne kelljen sokáig kersned.
üdv:gufi
FurJanos - augusztus 21 2009 09:59:21
Köszönöm kedves gufi!
Holdsugar - augusztus 21 2009 10:21:38
Drága FürJános!
Ezt a versedet már sokszor olvastam máshol.
Számomra végtelen mélységeket rejt:
A "kifosztott
emlékeinkben
egyedül
állok" - tól a szinte misztikus megoldásokon át,
a remény tiszta szaváig
"míg
meg
nem
talállak
benne"
Örülök, hogy itt is olvashattalak!
FurJanos - augusztus 21 2009 20:39:03
Köszönöm kedves Elonor!
FurJanos - augusztus 21 2009 21:58:24
Szia kedves Málna:-)))
De jó, hogy itt is látlak!
ZETA - augusztus 22 2009 13:31:08
Nagyon szép és ötletes a versed. Gratulálok: ZETA
Peszmegne Baricz Agnes - augusztus 22 2009 21:23:20
Kedves János!
Ötletes, szinte vagány hangulatú a versed.
Egy apró észrevételem lenne: a "de" indokolatlan, - csak ha meglátnád Őt az univerzumban, akkor lenne indokolt. Ebben az esetben inkább - "és".
De így is jól hangzik.
Szeretettel: Ági
