Megtört fényű varázs
kóborol a éj tornácán,
fáradt a pillanat,
hiába vártalak.
Egyedül maradtam,
kiáltásom elnyelte
a sötéten kéklő végtelen.
Bánatom színes árnyait
lángösvény festi be,
elkerül a legszentebb érzés
szivárványtengere.
Némán zokogva vérzik szívem,
vágyaim csokorba kötve,
hullnak a képzelet ködén át,
a mindenség ölébe.
Nem lellek téged,
nem vagy csak egy
dédelgetett álom,
nincs esély,
mit hittem,
hogy valósággá váljon.
Van úgy az ember,
hogy szerelemre vágyik,
s mégsem jut messzebb,
csak a barátságig.
A sors ajándékként adott
néhány pillanatot,
had higgyem a szerelem
ösvényén még szárnyalhatok.
Csak vágy maradt,
tovaszálló remény,
életem szilánkokra hullva,
s a mindennapok zsebébe nyúlva,
lelkem gyöngysorát
körém fonja.
Altatót hegedül az éji csend
bársonyos varázsa,
könnyek viharába fürdik
vágyaim foszlánya.
Karod helyett az éj
ébenfekete fényével ölel,
s a hajnali ébredéssel,
lágyan ringatva enged el.
Létezésed foglyul ejt,
lágy sóvárgás köntöse
suhan felém,
takaróm varázslatos hárfák dallama,
égi párnám a lebbenő álmok
szerelem ittas sóhaja
.
Lelkem reményekkel teli
pázsitján lépkedek,
hol nincs válasz,
nincs igéret.
Könnyeim bánattól sötéten,
s szelíden gördülve
belopóznak ajkam rejtekébe.
Léted elvarázsolja
a napom minden percét,
csintalan szellő simítja
szívem összetört kincsét.
Hévtől lángoló
vöröslő hajnalon,
kövesd lábam nyomát,
az ébredés harmatos partján
itt hagyom.
Tépett, törött szárnnyal bolyongok,
foglyul ejt a keserűség,
hatalma végtelen,
gyengeségem,
az éj ráncaiba rejtem.
Kezem a szeretet forrása,
fürödjön benne, szemed
minden pillantása.
Arcod keresem,
az idő függönye legördül,
lassan megpihen,
lelked partján,
szívem minden selymét kiterítem.
Édes boldogság
ébredj velem,
ne legyen varázslat,
ha kigyúl csillag mécsesem.
Égi zenéd legyen létem
éltető ereje,
öleljen az éjszaka
csillagporos teste .
Érints meg, úgy alszom el,
legyen mámortól perzselő,
vágytól éhes
csalogató a dallam,
csorduljon ki a szeretet,
miközben átéljük
az örömtől ittas perceket.
S ha röpke fuvallata
a mérhetetlen időnek,
megérinti sóhajom szárnyait,
tépje le a tovaszálló álmomban,
az egyedüllét szirmait.
A tündöklő csend,
fátylat sző bánatom rejtekén,
törékeny lelkem szomorú sodrásában,
csillan még egy parányi fény.
sziszifusz - augusztus 21 2009 16:07:52
Szia Kedves Klári!
Gyönyörű a zenét kísérő szöveged. Isteni rímekkel kötötted össze a mondandód.
Amit hiányolok:
Jó lenne a kép alatt egészben is látni a verset.
Biztos magában is megállja a helyét.
Más: Nehéz annak a költőnek, aki romantikus verset szeretne írni, és kerülni akarja az elcsépelt kifejezéseket.
Egyre nehezebb újszerűen fogalmazni, de muszáj, mert versünk értékét nagyban növeli, ha sikerül megszabadulnunk bizonyos kifejezésektől.
Kicsit sok a lélek benne, tudom ezt nehéz másra váltani.
A többi ilyet nem írom le, te biztos tudod miről beszélek.
Az az igazság, hogy versed engem is magával sodort, hiszen rendkívül romantikus alkat vagyok.
De Helen fórumtémája a legjobb példa arra, hogy miképpen lehet segíteni egymás fejlődését.
Igenis lehet szeretettel kritizálni!
Fenntartva a tévedés jogát, hiszen nem vagyunk a legtöbben szakemberek, csak hobbiköltők nagy ego-val
Baráti szeretettel: Szisz
szhemi - augusztus 21 2009 16:24:15
Nekem nagyon tetszett
Üdv: József
Taygeta - augusztus 21 2009 17:16:16
Köszönöm mindenkinek a kedves sorokat, hogy olvassátok...
Kedves Szisz!
Én is gondoltam rá, hogy utána kellene tenni a vers szövegét, csak elmaradt. Sajnos ma már nem küldhetek be még egy verset, ezért másként pótolom. Köszönöm a szeretettel kritizáló soraid. Mint minden versnél igyekszem más kifejezéseket használni, valami újat, ami még nem volt, nagyon nehéz szép kifejezéseket találni lelkem legmélyén, különösen, ha fájdalmas. Egyet értek veled "Nehéz annak a költőnek, aki romantikus verset szeretne írni, és kerülni akarja az elcsépelt kifejezéseket." Írod, kicsit sok a lélek benne, tudod ez mind lelkem legmélyéből jött és másként nem tudtam volna megírni csak így. Teljesen magával sodort az érzés, csak így tudtam kiírni magamból azt, ami fáj, ez lett belőle....
Baráti szeretettel Tay
sziszifusz - augusztus 21 2009 19:18:42
Szia Klárikám!
Tudod én igazán nagy becsben tartom a verseidet!
Rendkívül mélyről jönnek.
Mint írtam, engem is lenyűgözött, de azért jó lenne ha a régi költőtársak megbeszélnék a versekben rejlő buktatókat, hibákat.
Egymásból is tanulunk, én legalább is így érzem.
Puszillak, és köszi a kedves reagálást.
szisz
gufi - augusztus 21 2009 20:20:45
Klárika!
Lenyűgöző, egyszerűen nem találok szavakat.
Csodás alkotásod felülmúlhatatlan.
szeretettel: gufi
winston - augusztus 23 2009 09:08:19
csodálatos, felkavaró....és a zenével együtt szívbemarkoló..szinte fájt
rea - augusztus 23 2009 15:25:16
Kedves Klári!
Emese leírta amit érzek!Nagyszerű vers,amit meg is könnyeztem!Gratulálok!!!
Szeretettel:Rea
gyula1948 - szeptember 07 2009 08:57:47
Hát egyszerűen nem találok szavakat.Gyönyörű és elképesztő.
Gratulálok.Sok szeretettel:Gyula
Papon - szeptember 19 2009 11:05:34
Kedves Tay Klári!
Mintha a "videóban" nem lenne benne az egész szöveg, ami a rövid időközök miatt számomra nem mindig követhető. Lassú vagyok. A vers, - mint mindig,- most is túlfűtötten szenvedélyes, és egyre erősebben elmegy a szimbolika felé. Ez nem baj, csak ténymegállapítás. A zene jól szolgálja a hangulatot, de nem feltétlenül segíti a megértést. Így a művet többször is meg kell hallgatni, és el kell olvasni. Nem vagyok abban biztos, hogy ez a "műfaj" abszolút jót tesz a költészetnek. Ettől függetlenül tetszik a dolog. Magam, azt hiszem, - ezt soha nem fogom művelni. Valamiért a hangos versektől is idegenkedem. Megyek megnézni a többi "bűneidet".
Szeretettel:
Papon
