A félhomály ágyából
lebben az álom
nyújtózó csendünk
búcsúzni készül,
könnyem csordul
puha pilládon
ébredő arcod
napfénytől szépül.
Szemed réséből
tekintet kúszik
büszkeség szárítja
eltitkolt könnyem,
szívem bár szíveden,
de közelebb bújik,
érzem, hogy a világ
nélküled nincsen.
