Amint visszatérnek életembe az emberek
Ismét ugyanazok a tettek
Találkkozunk, beszélünk, s megírom azt, amit éreztem
Szeretetet vagy félelmet
Biztonságot, békét, bizalmat
S fájdalmat az iránt, ami bennem megmaradt
Nem is tudhatod, milyen dolog valakiért küzdeni
Az esőben valaki után futni
Szeretni valakit ki engem nem
S feldolgozni hogy elárultak, elárultam magam, s életem
Akárki hitte, nem hitte, gondolkodott vagy sem
Ez nem olyan vicces, mint ahogyan elmesélem
Tényleg fáj, tényleg nagyon rossz volt
Ez az igazság, a depresszió fölém hajolt
De vége! Minek is beszélek
Hisz a zene szól, s ismét közettek élek
Második otthonom, rég voltam benned
S ha "szerelmem" nem is szeret viszont engem
Lehet, hogy nekem csak a művészet a szerelmem
gufi - augusztus 30 2009 11:51:39
Kedves Swan!
Bizony az élet nem is oly vicces. Kitárulkozni kiönteni mind azt mi fáj vagy éppen öröm, ha másként nem hát mint amatőr itt a korongon. Jó érzés ha legalább magából kiírhatja az ember.
Ez is lehet egy szerelem, minden egyes vers némi beteljesülést jelent. Őszinte megnyilvánulásod versben megjelenítve, emberi érték. Gratulálok igazán jó lett.
üdv:gufi