Angyalszárnyakon nyugvó
édes pillanata az időnek,
könnyeimmel öntözve
nyíljon zöldülő útja a reménynek.
Karjaidba bújva,
hozzád simulva
lennék csücske a szívednek,
érezd, eljött a perc
mely nincs többé nélküled.
Boldogság nekem, hogy létezel,
lelkünk nesztelen közelít,
a hajnal édes zengésével.
Ha átölelnél,
felébreszteném benned a lángot,
s ha a szenvedély öble,
az érintésektől
csordultig telve,
feléledne az elszenderült
csókok íze,
sóhajunk, mint csendes csermely
megbújna a végtelenbe.
Ha átölelnél,
átöltözne bennem a szeretet,
mely felébreszti a vágyakat,
s a hajnal harmatos cseppjei
nem mosnák szét az álmokat.
Ha átölelnél,
a telihold bársonyos szőnyege
ringatná lelkünk,
s feltárulna a mámortól ittas édeni kertünk.
Könnyeid kagylójában gyöngy lennék,
csillagod ott fent, mely
rád kacsint esténként.
Ha majd átölelsz,
szereteted morzsáit szórd szét,
hogy kövesselek,
s engedd, had szeresselek.
Lyza - szeptember 06 2009 15:12:51
Kedves Tay!
Beleborzongtam a zenei aláfestésbe....Gyönyörű! Remek zenét tettél csodás versed alá!...Elismerésem! Lyza
sziszifusz - szeptember 06 2009 18:49:53
Szia Klári!
Gyöyörű szép lett ez az andalító fohász!
Jó lenne ha ez a szépen megfogalmazott vers a kép alatt egészben is látható lenne.
Mert úgy érzem ez zene nélkül is csodás lenne, és így a következő képre való várás megtördeli a hatást a számomra.
Szeretettel. Szisz
winston - szeptember 06 2009 18:58:33
nagyon szép, zenével, vagy akár anélkül is
Taygeta - szeptember 06 2009 20:02:54
Köszönöm, hogy megnéztétek...
Szisz igazad van, ahogy tudom pótolom.
Szeretettel Tay
nagygabi - szeptember 07 2009 06:08:22
Ez igazán nagyon szép, kedves Taygeta!
Szeretettel:nagygabi
