Soha többé
nem adhatom
magam
senkinek...
mert üvöltenem
kellene
de nem lehet !
apró
homok-dűne
igen
az vagyok
csak mos
mos a víz
mint a
szomjazó
partot...
s mi marad
még
ócska- pici jel
mi pereg le
néma perceiden...
fuldokolva búvok
repedt árkaiba
zománc-mosolyom
száz ablakába
-látlak...
pedig
hogy gyűlölöm
tépném szét
a csended
és a hangok
a hangok is
meglelnek
' mik hozzád kötnek
tőled elvezetnek...
Öltük a színeket
s levegőt sem vettem
ahogy szóltam
mondtad:
nem felejtem
nem felejtem...
savas- sóhaj
mi rám maradt
fölfal mindent
magunkat...
fáradt vagyok
mint hajnalt
ölelő ég
ki -engedi
szorításából az éjt
-még egy kis fény
semmi nem elég...
de ne félj
elengedlek
utadon
csak megálló vagyok
s hagyom
hadd ömöljön
az est
álmos esője
arcomon...
Maryam - szeptember 23 2009 10:32:06
Remélem a csend lassan megtelik élettel, és a múlt emlékké formálja az érzéseidet...egy nagy kiáltás a versed...
Maryam
gufi - szeptember 23 2009 20:29:52
Kedves Ircsi!
Be vallom nem igen tudok megszólalni.
Versed tömény fájdalom, mint tenger tajtékzó hulláma úgy csap a magasba, a végén lassan a partot nyaldossa.Szóval nagyszerű.
üdv:gufi
Lyza - szeptember 26 2009 05:01:41
Kedves Szí!...Remek, sőt nagyon kifejező a tű versed!...
Gratulálok!...Nagyon tetszik...Lyza
sziszifusz - szeptember 26 2009 06:06:21
Nnem tévedek sokat ha azt gondolom, ez a vers is már legalább 25 éves.
Egy mellőzött fiatal lány lelkének tükrébe pillanthattam.
És csak sodortak érzelmeid, mert már akkor is úgy írtál, hogy csend dermed a külvilágra, és az ember teljesen a versed rabja lesz.
szoszircsi - szeptember 27 2009 23:24:47
Nagyon köszönöm
szí.
korin - október 28 2009 14:43:36
Gyönyörűen írsz.
Most olvasgatom a verseidet.
Csupa lendület, düh, és mély érzelem.
ez a versed is nagyon szép.
Szeretettel korin
