Hadd maradjak az én helyemen,
itt nyugodt, és teljes a csendem,
csak ne csaljatok, hazudjatok,
ne mondjátok, hogy őszinték vagytok!
Ugyan mi gyönyörüségtek van,
ott lenn, hol vagytok, s járkáltok
sóhajtozva föl – le céltalan.
Halljátok mennyi össze – vissza zaj van!
Hány hazug száj és vonyító torok,
mind az én fülemnek rontó dühös ostorok.
Az én vérem és létezésem kell mindnek,
s tombolva részegen lehánynak mindent,
ringyóként ölre mennek: tegyétek.
A csatatér legyen tiétek, élvezkedjetek;
elbújtok Istenetek mögé, de hamis kezetek
és káoszba olvad hazug imátok; szörnyű,
hogy mire képes szátok és nyelvetek.
***
Pirkadó hajnalom énekszóval teli,
zajotok hozzám nem engedi,
s így jó nekem, itt az én helyemen.
