Az én Kincsem.
Hajótörött vagyok, úgy érzem,
s kincsem süllyed a mélybe le,
mindaz nincs már itt,
mi tegnap még kezem közt pihent,
medúzák, algák, hínárok és csigák
csókjának adja, testének vonalát,
kóborló kalózok birtokolnák,
védtelen, nem tudja védeni magát.
Ujjam még hozzáér, feszülnek tagjaim,
látom szétnyíló ajakát, mintha szólana,
- bársonyvirág, vagy talán rózsa -
a mérhetetlen víz alól, fény lobban,
oly vékonyan, hogy átszúrja szívem
áthatol rajtam, majd beterít teljesen,
kincsem újból enyém, jól esőn perzselő,
átölel, simogat, parázscsókja sír,
összegyűjtöm minden cseppjét,
belőle égő csipkebokrot ültetek.
Mandra |
|
