Ha alázattal hódolna
nékem az id? és a tér,
urának hívna a mosoly
s a kiöml? vér,
ha léptem alatt suhanna el
megannyi múltba dermedt évtized,
ott lennék Tibolddaróc,
ott hol áll sz?l?hegyed.
S karom fád fölé tenném
hová nagyapám bújt,
mikor az ég es?t ontott
s villám kékje gyúlt,
nem engedném
a gyilkos fénynek,
hogy dörgésével
ágyba lökjön s a
halálnak adjon téged!
S ha megmentettelek
újra kisfiúvá válnék,
eldobnám hatalmam
öledbe vágynék,
elcserélném a mindenséget
a gyermeki évekre,
bár lehetnék csak ember,
de téged ismerve ...
