Ó, gyerünk, ne tétovázz,
Időnk nem végtelen,
Nincsen percünk ezer, száz,
Időnk, ó, szívtelen:
Nem vár, lépdel, fut, rohan,
Túl egyedül hagyva,
Eltűnvén hamarosan,
Mint földben a hagyma,
Hideg sárba temetve,
Elbújt, elment meghalt,
Kámfor-létre teremtve
Túl messzire faralt...
Időnk, ó, így hagyott el,
Akár tél a tavaszt,
Gyerünk, ó, emeld már fel,
S húzd meg azt a ravaszt!!
