-Ki vagy te? S mit akarsz itt?
-Démon vagyok. Beszélgetni jöttem.
-A képzeletem tévútra vitt.
-Nem képzelődsz, most testet öltöttem.
-Sokmindent szeretnék kérdezni.
-A válaszokat tudod, csak emlékezned kell.
-Akkor segíts nekem emlékezni.
-Rendben. Kezdjük az életeddel.
-Honnan tudjam hogy nem csapsz be engem?
-Nem tudhatod, csak remélheted.
-S miért állsz szóba velem?
-Mert fel kell ébresztenem téged.
-Hogy akarod elérni mindezt?
-Ahogy beszélgetünk, lassan emlékezni fogsz rá ki vagy.
-Az elmémbe visszahozol mindent?
-Igen. S emberi érzékenységed mást figyelmen kívül hagy.
-Miért kellett ennyit szenvednem?
-Mert te ezt akartad.
-Darabokra tört a szívem.
-Mert te ezt akartad.
-De én élni nem így akartam.
-Tettél bármit is ez ellen?
-Nem. Csak léteztem, és vártam.
-Látod, erről beszéltem.
-Ezért történt minden így?
-Mi pedig segítettünk hogy megértsd a lényeget.
-A lelkem most is sír.
-Ne aggódj! Hamarosan véged!
-De ez így nem igazságos.
-Te semmit nem találsz annak.
-A kín mit néha okoztok, halálos.
-Túlélők elég sokan vannak.
-Miért gyűlöltök ennyire?
-Nem gyűlölünk. Csak játszunk.
-Ti éheztek a húsra és vérre.
-Ugyan! Mi csak démonok vagyunk.
-Szeretitek kínozni az embereket.
-A világ nem létezne egyensúly nélkül.
-Szenvedni boldogan is lehet?
-Nincs boldogság szenvedés nélkül.
-Álmomban sok durva dolgot láttam.
-Csak álmodban? Ébren nem?
-Ébren nem csak láttam… Hallottam…
-Soha nem láttál engem?...
-Már értem, tudom, emlékszem.
Odaátról figyelted minden életem.
Fel kellett végre ébrednem.
Hogy lássam mi van bennem…
-Nem vagy külömb nálam egy kicsit sem.
Tudtam, hogy igazi lényed felerősíthetem.
Te hívtál elő engem.
S kérésedre testet ölthettem…
