Fázik az idő, remegve csöpög
az óramutatóhegyéről koppan
nagyokat, a hideg holdsugárban
árva szellő borzolja a rózsabokor
fonnyadó leveleit s lejti pilláim
sötét vonalán álom-árnyék-táncát...
Fellegeken lépkedünk,furcsa-puha
fény-habjukban ezüst hálóba fogjuk
nevető visszhangunk lila kábulatát,
félig gyermekként szökdécselünk,
egymás kezét, mint sorsunkat,
fogva, simogatva, oltalmazva...
míg kattan az óramutatón az idő,
még csak egyet s ellopva a percet,
Vége...Aszalódik nyújtozkodásom
a gyűrött lepedőn, megnőtt pillan-
tásom neszén csillagok jele csillan
mostohán, megakadva pillámon
s koppan a rózsa-szirmok mögött
várakozó hajnal kinyújtott tenyerén.
Belerezzen tollam marka szorításába,
álom-romjaim kőzt még bóklál,
csörtet a reggel által vert síneken
és siklik végzetünk másfelé másokért.
