Kopár erdő mélyén sétál a puha éj,
a csüggedt bokroknak elmúlásról mesél.
Pehelykönnyű ködben remegve szél bujkál
a fák között, s a legyengült pillanat áll.
Fakó Hold, a szederjes szürke ég arcán,
vadkan csörtet fiaival patak partján.
Elhagyott tisztáson dérlepte virágok,
szívemből szólnak, a zenei nyitányok.
Távolból harangszó töri meg a csendet,
kékülő ajkamon szavak dideregnek.
A sötét éjszakában egy bús dalt zsongok,
majd édes álmom világába zuhanok.
Lyza - október 11 2009 17:09:30
Jolánka!...
Köszönöm itt jártad és kedves szavaid!...Ölellek. Lyza
Lyza - október 11 2009 17:10:37
Drága Mist!
Köszönöm, s örülök, hogy tetszik...Ölellek: Lyza
hiperkocka - október 11 2009 19:52:39
A versed ismét nagyon szép, de ekkora tehetséggel írj egyszer egy vidám örömteli verset. Könyörgöm! Ha már nekem nem megy. Gratulálok és ne haragudj a kirohanásért! Hiperkocka.
Nagyon-nagyon szépen írtad le, miként csukódnak be az ember érzékszervei...tűnik el a hang...a kép egy álom előtti utolsó ,még éber pillanatban...
Igazán remek!!!
Ölelésem
szí.
lublu - október 12 2009 11:14:57
Kedves Lyz!
Csodás a versen, nekem nagyon is tetszett.
Ölellek szeretettel:Júlia
Lyza - október 12 2009 14:27:51
Kedves Hiperkocka!...Megtisztelő a kérésed, majd igyekszem......Addig is köszönöm, hogy itt voltál és a véleményed is!...Lyza
Lyza - október 12 2009 14:28:53
Kedves Szí!
Örülök az értő olvasásodnak!...Ölellek szeretettel: Lyza
Lyza - október 12 2009 14:29:57
Kedves Julia!
Neked is örülök, hogy itt jártál és kedves szavaidnak is...
Szeretettel ölellek: Lyza
