Aznap szemben ültem az üvegajtóval,
Mely nyílt, s elindultál felém.
De tekintetedben idegen sugárral,
te mégsem érhettél elém.
Lettem tárt ajtóhoz tapadt csalódással
hátadra felfércelt remény.
Elvegyültem sután az érted
lélegző tömeg melegében,
száz arc, ezer kéz-tengerében, -
hagytam, hogy elnyeljen a magány.
Ám e hullámzásban rám találtál,
Szemed bűvkörébe bugyoláltál.
Megbocsátva gyűlöllek.
Szeretlek, hát ellökhetsz ,
Hallgathatsz, ha kérdezlek,
Sírhatsz, és átölelhetsz.
Hátadra szegezett reményként követlek,
és te vonszolsz a sorsoddal.
Összefonódtunk, mégis egyre kereslek:
Én így hordozlak magammal.
bZsanna - október 14 2009 15:32:44
Kedves Kishercegnő!
Versed nagyon tetszik.. Szeretettel, bzs
Maggoth - október 14 2009 16:52:47
Ez tök király, én is voltam már hasonló lelkiállapotban egy Ossián koncerten, még évszázadokkal ezelőtt, úgyhogy grat, nagyon jó lett.
