|
 Vendég: 16
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Lépkedem, talpam monoton pecsét
Az úton hagyja létem egyszer? jelét.
Mintát rajzol, üzen, hogy itt jártam
Hosszú évek multán haza találtam.
Haza jöttem, fájdalmas a régi táj
Lelkemben az érzés sikoltó sirály.
A régi házat szemem hiába kutatja
Mint sírhalom, helyét domb mutatja.
Nincs már eresz s alatta fecske lak
Nem kacsint búcsút, az ablakon a nap.
Nincsenek falakig ér? gyermeki álmaim,
Csak gazos domb, s rajta remeg? lábaim.
Elt?nt a nyáj, a kos s a kolomp hangja,
Nincs már puli sem, hogy visszahozza.
A pásztor sem faragja pipázón új sípját,
S nem törli homlokába kopott inge ujját.
Csak a f?zfa áll ott a földes út mentén
Akár régen, szomorú, árnyéka egy lepkén.
Pitypang virágán szárnyát nyitja-zárja
S felröppen riadtan, s én indulok utána.
Fehéren vakító fekete apró pöttyös szárnya
Ide ül, oda száll, s szemem sehol sem találja.
Tovat?nt, csak a pillanat mi lelkemben maradt,
S szemem a távolban zöldell? legel?re tapadt.
S megállok, ruhámba bogáncs kapaszkodik,
Az égen bíbic jajong, leszáll, sopánkodik.
Mutatja, hogy gyenge s törött a szárnya
Menjek gyorsan fogjam el, siessek utána.
De hiába hív, e darabot ismerem már régen,
? a pusztában a legnagyobb, életh? színészem.
Mert amit játszik az egy igazi nagy dráma,
Engem jobbra hív, mert balra van kicsi fiókája.
De megnyugtatom, mégis csak utána megyek
A kis csatorna partján majd megpihenhetek.
Messzir?l látom nádas dimbes-dombos partját,
A szél orromra köti az iszapos víz finom illatát.
Béka kórus fogad, szitaköt? röppenve táncol,
Hínár lebeg a vízen s szememen ködös fátyol.
Üldögélek a parton, s idézem a régi szép nyarat,
Mikor lubickoltam s bámultam a fürge halakat.
Árnyék nyúlik nagyra, s félek, hogy elszakad
Mellém ül az est, az id?, hogy mennyire szalad?
Vadkacsák írnak nagy V bet?t a nyugodt vízre,
Majd aludni térnek a lándzsás gyékény tövébe.
Tücsök ciripel, bújik a hold, szöknek a színek,
Hárs illata ölel, jókedv?en a haza felé megyek.
Emlékeket szedtem, s lelkembe gyömöszölöm,
Arcomon gondtalanul lógatja lábát, az öröm.
Nyárfa integet a szikrázó hold ezüstjében,
Ahogy haza indulva vissza-visszanéztem.
Utolsó pillantásom szakítom a kedves tájról,
Fájón búcsúzom, mint gyermek édesanyjától.
H |
|
|
- szeptember 06 2007 08:32:33
Ez nagyon szép lírai vers volt, gyönyör? természeti képekkel és fájó visszaemlékezéssel a gyermekkor és lakóhely régvolt szépségeire. |
- szeptember 06 2007 13:25:41
Fú telis-tele megszemélyesítéssel. Nyugodt visszaemlékezés a múltba, ismét egyedi eszközöket használtál. A természet számodra kimeríthetetlen ihletforrás. Olyan, mint egy lágy dallam, életre kel, befészkeli magát a szívedbe...örökre benned van...
Maryam |
- szeptember 06 2007 21:11:47
Sziasztok!
Köszönöm!
Janus |
- szeptember 06 2007 22:51:37
Zene fülemnek ez a vers,csupa ismer?s érzés.Szerencsére nálunk még áll a régi ház. A hét végén fogom felkeresni az édesapám 87. születésnapját ünnepeljük.
Zsuzsa |
- szeptember 09 2007 16:38:42
Szia!
Haj, de jó neked!
Nekem se szül?i ház, se édesapám (((
Köszönöm!
Janus |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2025. július 22. kedd,
Magdolna napja van.
Holnap Lenke napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
