Egy korhadt padon ülve,
Figyelem az Ősz gyönyörűségét,
Ürességében látom a levelek színes esését,
S lelkem nem tudja felejteni a zöld színét.
Kutatni kezdtem merengve múltamban,
S a szél mind hidegebben lengetett,
Nem oly régen még ketten ültünk itt a padon,
Egymás kezét fogtuk és szemünk könnyezett.
Mióta nem vagy tekintetem üres ... meztelen,
S a padon hol most ülök én,
Kék szemed látom előtte,
Tudom a November megköveteli az övét.
Úgy szeretnék valamit mondani, de már nem lehet,
Úgy fáj nekem, mert minden múló idekint,
Csak figyelem a földet, leszegzem szemem,
November ... kezem nyújtom az égő mécsesig.
rapista - október 28 2009 07:51:41
A fájdalom szépsége!
winston - október 28 2009 08:35:38
nemsokára itt van a halottak napja...ilyenkor minden emlék fájóbb...nagyon éreztem a verset
korin - október 28 2009 10:08:07
Ez nagyon gyönyörű, és fájó vers.
Igen közeledik a halottak napja, ilyenkor felerősödnek, az elmúlás érzései, a hiány érzet ha valakid már nincs veled.
köszönöm neked, hogy olvashattam.
reitinger jolan - október 28 2009 11:46:55
Az elmentekért.... gyönyörű a versed Elemér
Szeretettel Joli
