Hát elengedlek, hisz nem bírhatom maradásra
azt, mi már messze jár,
új álmokat űz a vágy mentén,
s talpa alatt
mint tegnapok sárröge,
hátrahagyott fájdalom fröccsen…
Hát elengedlek, megzabolázva a vágyakat,
irdatlan lakattal,
míg elfolyik csendben az élet
szürke medrében,
koszos tükrét kínálva
kikapart emlékszilánkoknak…
Hát elengedlek, mint fakó árnyék keringsz majd
pirosló véremben,
s fehér ruhát ölt a lelkem,
ha suttogó szél
felőled hoz híreket,
sejted-e mennyire szeretlek…
Hát elengedlek, bár hiszem, hogy engem keresel
a túlcsordult percben,
a gyümölcsként beérett hitben,
egyre kutatva
a választ önmagadban,
s múltban, hogy miért adtál fel…
Hát elengedlek, bár itt maradsz bennem örökre,
versek soraiban,,
ki nem mondott gondolatokban,
néma vágyakban,
az elmúló pillanatban,
mint betemetett lehetőség…
genezisz - november 11 2009 10:37:20
........aki kifelé ölel,
akihez ha jelen van
sem igazán jutsz el
nem fedi semmiféle jel
enged el........
g
standimoni - november 11 2009 11:41:02
Drága Emese!
Kitartás, már nem sok van hátra. Hamarosan eléred a Kedves Emlékek Szigetének partjait, csodás hely! Hatalmas ajándék, hogy ilyen eszköz van a kezedben a nagy érzések megéléséhez. Gyönyörű a vers. Puszi.Móni
Maryam - november 11 2009 17:04:02
Csodás verset írtál, a zenei aláfestéssel nekem felülmúlhatatlan, megérintett...
Elvihetem a honlapomra?
Maryam
winston - november 11 2009 17:34:54
köszönömés kedves Maryam, megtisztelsz...
Berenike - november 11 2009 19:46:29 Csodálatos!!!