Gyermekként, még tisztán
nézünk a világra, oly ártatlanul.
Az évek során mi változik,
miért feledjük el, kik vagyunk?
Csak rohanunk, s az idő velünk szalad.
Senki nem szól ránk. Állj meg!
Ez egy értelmetlen rohanás.
Ám eljön a pillanat, hogy megállunk.
Lázas igyekezettel keresve elveszett önmagunk.
A gyermeket, ki még tisztán nézett, s oly ártatlanul.
De ha szeretettel nézünk a szívünkbe.
Megtaláljuk, még most is ott van.
Hiszen el sem veszítettük.
Ő mindig, mindig is a szívünkben volt.
