Azt álmodtam, hogy ajkamra forró csókot lehelsz,
Arcod ismerős volt, mégis ismeretlen talán,
Azt álmodtam, hogy kezem fogva biztonságra lelsz,
S csendes halált hal a sebzett szívet kínzó magány.
Nem tudom, ki vagy, nem tudom, merre keresselek,
Talán itt vagy közel, talán világokon is túl,
De ha létezel, tanúm rá föld és ég: szeretlek!
Napok forognak körbe-körbe, és új szikra gyúl.
Tér s idő megáll, az óramutatók megfagynak,
Mert érzem, tudom, elsétáltál a szemem előtt,
A gyötrő kételyek unottan magukra hagynak,
S álombéli csókod ad élnem, remélnem erőt.
Írtam már pár hasonlót mostanában címzett nélkül, de ez az első, amiben talán ott a címzett.
