Napkorong

"Ekkor szétnézett, s meg látott ott valamily fényt,
És odament, hogy megvizsgálja, a csöpp, kicsi fénynek
Forrását, ami egy bányásznak a lámpavilága
Volt, odament Lapitaszkossz, és neki ily szavakat szólt:
„Üdv idegen, látom, te is azt teszed, Attika földjén,
Mit másfél-kettő órája erős kezeimmel
Én tettem, csak a lámpaolaj már fogyva fogyott, hát
Gyorsan elindultam, mert hisz nem akartam az éjt bent
Tölteni, félve a fürge vadaktól, kik megeszik mind,
Azt, aki esztelenül, balgán bent tölti az éjjelt.
Ám ahogyan éppen kifelé tartottam az úton,
Lámpámból kifogyott egyszer csak a síkos olaj, hát
Elragadott nagy félelem, aztán elkeseredtem,
Majd aztán idenézve a lámpa nagyon kicsi fényét
Megláttam, s idejöttem, hogy kérjek valamit, majd
Elmenjek haza és lefeküdjek a jó meleg ágyba.”
Ő, miután ezt meghallgatta, ilyen szavakat szólt:
„Lám, keserű sorsod, s lám azt, hogy olümposziak nem
Kedveznek neked, és hallottam a feddő szót, mit
Pallasz Athénének mondtál, pedig ő az az isten,
Mely nem utált, szeretett és megmentett a haláltól.
Nem szidnám a helyedben Athénét, azt, aki szólt rád,
Pallasz, hogyha nem említi, s nem szól az olajról,
Most nem lennél itt, és nem tudnál cselekedni.
Ott ülnél egyedül keseregve a bánya ölében.
Most pedig azt mondd el nekem, ó, idegen, hogy,
Mit tudnék a te életedért megtenni, hiszen most
Mondtad, hogy kérnél valamit tőlem, mi segíthet.”
„Így van, nem szaporítom a szót, elmondom a kérést,
Látom, üveglámpádban van még bőven olaj, hát
Adj ebből nekem, és azután haza térek aludni,
Mert fényem nélkül nem látok semmit a mélyben.”
Erre a bölcs idegen Lapitaszkosznak szavakat szólt:
„Szívesen átadom én az olajt, megtölteni véle
Lámpádat, hogy a mélyből fényre kijussál,
Itt van hát lámpám, töltsd át az olajt a tiédbe,
Ám hagyjál még benne, hogy én is a fényre kijussak.”
Ezzel a bölcs idegen odaadta a szép üveget, majd
Ő az övébe beöntött néhány csepp olajat, s az
Szúrta szemét, hogy a bölcs idegennek a szép üvegéből
Síkos olaj bár gyorsan a másik üvegbe beömlött,
Mégis a bölcs idegen üvegében annyi maradt, mint
Annak előtte sima, s szép aljában lötyögött, hát
Körmeiközt így szólt ámulva a bölcs idegenhez:
„Hogy lehet az, hogy a szép lámpádban a síkos olajnak
Nincsen egy kicsi híja, pedig most én üvegembe
Töltöttem, bár én nem olyan sokat, ám keveset sem,
Látszani kéne fogyásnak, s még az üveg tele van, hát
Áruld el fortélyodat és eme isteni trükköt,
Tán csak nem valamely nagy olümposzi isteni szerzet
Vagy, s ha ez így van, amint én megmondottam a tippem,
Kérlek, hogy nevedet nekem elmondd, és az enyémet
Mondom, bár bizonyos, hogy az én nevemet te tudod már.”
Erre a bölcs idegen köddé vált, és Lapitaszkosz
Ezt gondolta magában ezüstbányának a mélyén:
„Úgy vélem, hogy Athéné volt, aki még az előbb itt
Volt, és nékem olyan szép és fényes szavakat szólt.