Napkorong

Mikor győz az ész az érzelmek fölött,
s nem a szív diktál a szavak, tettek mögött,
összedőlni látszik ez a csodás világ,
hervadni a ragyogó, illatos kis virág.
Hiába süt a nap, nem ont oly meleget,
hiába bont a fa sok-sok zöld levelet,
nem olyan az erdő mint volt régen,
nem olyan a hold sem, bánatos az égen.
Elment a jókedv, el a mosoly,
mint az őszi fecske,
s most minden oly komor.
Az égnek kékje mely tiszta mint a hó,
most olyan kopott, olyan fakó,
a játékos fellegek mind csak vihart hoznak,
és minden élőnek bánatot okoznak.
Emészt a tűz mi bennem lángol,
és mindig újra éled a saját hamvából,
szemem könny áztatja, hangom is megremeg,
aki vigasztalna, elkerül engemet.
Nem láthatom arcát hangját nem hallhatom,
érdes tenyeremmel haját nem foghatom.
Várok, míg várhatok, mosolyára lesve,
égre imádkozva kegyelemért esd've,
magamba roskadva, lelkem marcangolva,
összetört szívemnek romjain taposva.
Valahol vadgerle búg szomorú hangján
mint érzelmem játszik szívem rojtos húrján,
nincs mi érdekelne, fagyos ez a világ,
de tán tovább nem tart, mint ablakon jégvirág.
Lesz majd tavasz, jön a kikelet,
s előkerül Ő is, ki gyógyítja szívemet.
Szerelmem hajtását cserépbe ülteti,
drága, édes hangja szívem melengeti.
Kezét kezembe adja, hogy megöleljem, hagyja,
s szívének szerelmét, önzetlenül adja.

2009 tavasza

Hozzászólások

albertmaria - november 30 2009 14:34:24
Nagyon szép vers. A borús hangulatot és bánatot mindig kövesse a remény, bizakodás a jóban, hisz ez viszi előre az életet.
Szeretettel üdvözöllek: Mária

Maryam - november 30 2009 21:26:36
Szívcsavaróan gyönyörű....szomorú, mégis reménykedő, feltételnélküli igaz szerelem...érzem...

Maryam