Napkorong

Azért ezek a költő avagy író féleségek egyre szegényebbek és szegényebbek.

Pedig a békebeliben nem kellett kujtorogni egyiküknek sem szép és passzus szerint nagynevű hölgyek után. Ha már néhány hasábnyi nyavalygásuk megjelent festékszagú papíron, urak lettek.
Hitelbe kaptak vizet, esetleg kávét, papírt, tollat és tintát. Talán valami zónát is - tegnapról - a csak bámészba betolakodó vendégekből kilógó bukszák alapján a becsültebbek.
Nagy szoruláskor még ágyat is. De azért már hír is kellett a mellkasra.

Volt eset, hogy néhány kalóriáért a szerelem élet-halál harcáról értekezett kiválasztottjának a valójában még csak firkász. Az ínség nagy úr. A Parnasszusra csábított nő pedig lebegett, lebegett.
Akart is. Neve lesz. Megengedte a szellemi óriásnak, hogy szüzességét és az apjától kapott fele országát a tisztes oltárhoz vezesse, elvegye. Az álom végére még jól is lakott és meg is melegedett tolltársunk. Igaz, hírét előre eladta. Jogát is a szabad feleselésnek.

Két úr szolgálta kegyét, uzsorakamatra. Írt, csak írt, végére sosem a végrendeletét. Azt megspórolta két ura. Aki kiadta és aki kiadta.

Nehogy felejtsük a fonalat, tehát azok az isteni bűzök. Festék, szeszek és egyéb hígítók, oldószerek. A gőzök csavargása a szellem körül. Ájulást okozhat a váratlanság. Okozott is, de hányszor. Ebéd, vacsora, meleg szoba, nő, szembe velük az újabb papír, az újabb toll, az újabb tinta és a gond, a gondolat, illetve a pillanat, és a mikorja a csók a homlokon jelenetnek.
Utána már megint megy minden. A gondolatunk papírra nyomódik, odaragad, rászárad. Érte pedig pénzt adnak. Az álom elölről kezdi. Ebéd, vacsora és így tovább, csak tovább.

A mókuskerék. Az ego evolúciója. Csak túl porbaszórt.

Hencegj, ha ez a te pillanatod. Hány ív és hány sorod is várta ezt már a történelem előtt is? Betűk, betűk, és a versenypályák csíkjai, kötelei a te soraid. Az olvasó a lelátókon tombol, hogy itt lehet, téged, téged látni, hallani, szagolgatni, mint a leendő zsákmányt.

Zavarod, összekacskázó lábaid, torkodra slejmosodott hangod. Csitt! Csendet, csendet!

Paff. A végedből bekorog a gyomrod.

Ha beállsz a sorba, nincs korgás. Azt a holt nyelvek imádóinak, a költőknek és hasonlóknak hagyd. Kapjanak tőled is valamit. Trendi fej vagy.
Szégyelld magad. Méghogy éhezel. Pályázz, pályázz! Dörgölik. Ma már kultúra van. Úgy hívják, trendi. Te kincs vagy. Írj! Adj ki hangos szöveget, bármit, csak ne fárassz. Énekelj mindenről! De csak egy sort, azt is huszonnyolcszor a két percnyi zenére. Annál több eladhatatlan. Felfogtad?

Áh, találd ki a többit. Marketing. Nem olvasó kell. Előbb az olvasó helyett a hallgató kellett. Most már az evolúció őrá is rászakadt. Hályogosodás.
Csak közönség kell. Az legalább adja magát. Nem lóg ki. Trendi közönséges.
Pénz a fetis. Felfogtad?

Hagyjál a nyavajjal. Valami újat. Új hang, új betű, új sor, elektron illatok, új drogok. Új világosítók, szabad vegyértékek.
Az élmény monitorra feszül, karakteres érték lesz, és Olvasókká az „Új közönség”.
Baromság, még hogy digitális szamárfülesek lesznek az oldalak a siker miatt.

Na, ne korogj.
Zizzenj vagy lapozz tovább.

* * *