Elzárva a külvilágtól,
Most már senki sem gátol,
Nem bánthat már senki,
Haza sem kell már menni,
Vissza sem nézek,
Lehullottak a falevelek,
Hideg tél köszönt,
Befagy a tó a hátam mögött,
Én meg csak lépkedek tovább,
Semmi sem érdekel már,
Mert egyedül vagyok,
Megvédett már a burok,
Annyi fájdalom, kín és szenvedés,
Mikor a más kezében volt a kés,
Felejthetetlen a kép,
Mikor tőrt ragad a félénk,
És saját bátyjába vágja,
Hogy legyen végre vára,
De már minden hiába,
Mert elszaladt a paripája,
Csak mélyebbre süllyedt a világ,
Én meg sétálok a burkomban tovább.
