|
 Vendég: 30
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Kint esik a hó, suhog a szél,
A jéghideg tájban semmi meg nem él.
Mégis hallod, hogy valaki lépked,
de nem ő jön, tudod, ő nem jöhet el érted.
Mínusz fokokban dideregsz csendben,
Némán, fáradtan, de szem mégse rebben.
Csak állsz, vársz, figyeled a tájat,
Csak ő segíthet újjáépíteni a várad.
Egy bátortalan lépés, mégis mész előre,
De innen úgysem juthatsz el egy napsütötte mezőre
Ahhoz angyal kéne, vagy valami csoda,
De egy démon szeretője nem mehet el oda.
Már minden fehér, halkulnak a zajok,
Megijedsz hogy elmegy, eltűnnek a hangok.
Mégsem mozdulsz, semmit sem teszel,
Így örökre csak a játékszere leszel,
De ezt mindig tudtad, mégis reménykedtél,
Viszontszeret az, kit halálosan szerettél.
|
|
|
- január 09 2010 13:56:41
kedves a versed |
- január 09 2010 17:21:33
Ez a tétovázás,várakozás,kitartás illő egy bizonyos korra.Mely tele van édes émelygő pillanatokkal.Ez az ifjuság szerelme, mely bennünk mély nyomokat tud hagyni.Alexa,őszinte bátor költeményedet az avangárd versekhez illeszteném.Te, már előljársz.Nekem tetszett. |
- január 09 2010 21:56:27
Szép gondolatsor!
Egy-két sor ha rövidebb lenne, nem törne meg a ritmusa...
Még szerencse, hogy az erős tartalom megtartja a verset!
Gratulálok: szisz |
- január 09 2010 22:04:14
Nagyon szép vers! Tudod nem jön el, és mégis reménykedsz a viszont szeretetben. Kép mellyel érzelem világunkat megérinted tökéletes. |
- január 11 2010 17:01:05
Szép. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. október 13. kedd,
Kálmán napja van.
Holnap Helén napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
