|
 Vendég: 97
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Éjeken áthullott hajnal sem ölel már.
Földeken húzódó barázda-oltár
A kincsem e világon.
Némán szakítod virágom,
Téped ki kertemből
S lerántod szem-színem fák törzséről.
Földek alatt, barlangokban
Cseppkövesedett végtagokban
Sem lel hazára az élet.
Mozdulatlan kezdeteken vég lett
Úrrá s hatalom,
Ha kérdezed szeretlek-e, nem tagadom:
Volt olyan.
Már nincs s így gondtalan
Napjaimba nem férkőzöl,
Árnyékom sem téped már a macskakőről.
Gőzölgő sínpár, vakvágányra
Hajnalok hőjében futnak vénájára
Városok és járdák szegélyének.
Sikátorok, tornyok szegényének
Sem kell gondolni a búra,
Hisz tél közepén lép Ő is a boldog útra.
Ne pillants át vállam fölött,
Hisz kitől elfordultam, törött
Tükörből szőtte álmaim,
Letépte szárnyaim
S messze szállt velük.
Nézte az emberiség, de már nem látta szemük.
Napi gondok…
Unom és szárnyat bontok,
De azt elvitted,
Így maradnom kell, s hogy veled szállok, elhitted.
Pallón billenek mélységek fölött,
Tán eljött az időm, már a beton is megkötött
Lábamon,
Ide nem jön utánam a fájdalom.
Legendák keblére
Úgy hullok, mint hópihe a bércre,
S ott úgy fagyok,
Ahogy szült anyám-csupaszon-, s ahogy most vagyok.
Antarktiszok párájába fojtom
Bánatom s magam az égbolton
Keringőzve kémlelem
Mikor kormot nyelek elrejtve egy kéményben
A világ tetején.
Szép neved ne fújd felém
Te csöppnyi epigramma,
Soraid, ne falja
Vasfoga az időnek,
Csak mikor szálkák hullnak s emberi törzsek
Fák módjára kidőlnek. |
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
