|
 Vendég: 14
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,225
|
|
Mikor a szerelem halk hangja súg a füledbe
Lágyan reccsen a tóparti nád,
Éjjel lenne tán, de a nap még nem nyugodott le teljesen.
Csupán récék halk moraja,
Csak a szél sóhaja, mi hallatszik most.
Az égen reménykedő pillantások révedeznek
S félve összerezzenek.
Remény fényével jő fel a hold
S a tér új alakot ölt.
Méregzöld fű öleli mezítelen bokám,
Fedetlen testemet szél tartja láthatatlan karján.
S kósza tó könnyek csillognak körülöttem a leveleken,
Én csak fekszem lehunyt szemekkel.
Láthatatlan csókjai a létnek,
Úgy érzem magam, mint akit hercegnőnek teremtettek.
S mégis szűzietlenül adom lelkem,
S minden létező kincsem neked.
Testem csupán általános kép,
Létem, nélküled semmit sem ér.
Csókodért élek én,
Szomjúoltó csókoddal ébressz fel most.
Dobban a szíved bennem,
Itt a mellkasomban éledsz újra bennem.
Szilánkjaim gyönyörű tükörré formálódva,
Mosolyogva téged ábrázolnak.
Fogadd hát el,
Kit újjá élesztettél.
Mert szíved most már enyém,
Hisz bennem ébredtél együtt velem életre.
|
|
|
- február 05 2010 09:05:52
Kedves Ayame!
A sorok a versedben nem rímelnek ugyan, de szép képekkel és megszemélyesítésekkel sikerült érzékeltetned, hogy milyen a szerelem érzése a számodva.
Nekem a vers eleje (az első három versszak) jobban tetszett a többinél!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. július 06. hétfő,
Csaba napja van.
Holnap Appolónia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
