És most amikor áhitattal figyelem kétszemed csendes világát,
Igen most amikor kezedt?l remeg belém az élet
Most látom,most érzem és most hallom életed csendes mivoltát.
És nem akarom ,hogy elengedd reszket? kezemet,mert félek,
Úgy félek ahogyan egy f?szál teszi azt a ló patája miatt
De bárhogyan is remegjen hangom még kiáltom,hogy szerelmet érzek.
És nem hallod szavam csak látod rebeg? ajkam néma reszketését,
De úgy várom,hogy végre olvasd le számról a szót
És súgd még kezemet fogva, fülembe azt a kedves érvelést.
Úgy mint régen amikor ifjú koromban nem volt nekem nehéz az élet,
És mondtad kiálltottad mindan nap,hogy úgy szeresselek
Úgy,igen úgy sugd ajkaddal a nevem,hogy resszkessen újra a vén öreges térdem.
S most megint elhalkúlt szavam könnycseppein át remélem,hogy érzed,
És bánom,hogy nem mondtam ki utóljára azt amit érzek.
Szeretlek!
