Ejtenek-e értem majd könnyeket?
Suttogják-e nevemet az éji sötétbe bele?
Látják-e halott arcomat mások lázálmukban?
Hallják-e hangomat majd az öröm-mámorban?
Üres szobákon keresztül suhanó árnyék - az én vagyok.
Megsebzett halott szívem e földön vagyon.
Kísértem örökké, aki összetörte,
Álmatlan éjszakáin én virrasztok fölötte.
Fagyos csókot kap t?lem ajkaira,
A sötét éjszakában nem leli alakomat.
De én vele itt maradtam,
Mert t?le elválni nem fogok soha.
Maryam - szeptember 21 2007 19:18:02
Engedd el...és megnyugszik a szíved, lelked...
Maryam
denes - szeptember 21 2007 19:23:12
Kisérteni szabad, s?t emlékezni minden szépre és jóra, de az elválás úgyis bekövetkezik, mert nem lehet örökkön örökké imádni azt, ami elmúlt, bárhogy is ott van még szívünkben, lelkünkben és minden egyes gondolatunkban.
gosivali - október 12 2007 22:52:06
Fájdalmas-szép töprengésednél megálltam kicsit... Békés, der?sebb napokat kívánok, és sok-sok szép alkotást!
