És most hírtelen itt állok,
csöndben,reményveszetten
Önmagam harcára várok.
És nézem saját eltévedt gondolatom,
miközben tudom,hogy tévedtem
És magamnak sem hiszem,hogy álmodom.
De most döntenem kell,
érzést kell lehelnem lelkembe
Küzdenem kell.
Szeretve élek,
magammal harcolok percek alatt
És közben félek.
Mert látom csendes vágyaim,
pedig tudom,hogy ez a jelen
És mégis repülnek saját szárnyaim.
Most itt állok hát,és várom a csodát,
talán elj? ha nagyon akarom,
Vagy vágyom a szeretet mennyei csókját tovább.
denes - szeptember 23 2007 07:21:34
A félelmek és remények ütközése ez a vers, miközben megpróbálsz szabadulni az álom és valóság kett?s képzetét?l.Szép volt.
vhzsuzsa - szeptember 24 2007 14:58:20
Csodálatosan írsz!
zsuzsa
