A hetek telnek, és múlnak,
nem látom esélyét, semmi újnak
ami változást hozhatna
a mindennapi nyomorába.
Élünk csak bele, ebbe
az ideg?rl? mókuskerékbe.
Húzzuk az igát naphosszat
ennél, a börtön sem lehet rosszabb.
Már nem nevetünk, nem is nézünk
egymásra,
belefáradtunk a hasztalan
vessz?futásba.
Lassan fel?röl minket a szegénység,
napról - napra csökken a reménység.
A fény, az alagút végén, csak pislákol,
ahogy egyre kevesebb er?t kapsz, a családtól.
A párod sem segít már. Talán ? feladta?
Pedig az elején, éppen ? akarta,
hogy bele vágjatok ebbe az egészbe
fenekest?l felfordítva, egy új életbe.
Most legyen hát, er?s és bátor,
adjon er?t a párjának, amíg az kilábal,
ebb?l a ragadós kátyúból.
Tartsa benne a lelket,
hogy tovább építhesse,
e szép, közös életet.
