Mi, kik itt e földön megtévedt emberek lennénk,
Ha szív nem dobogna úgy ahogy rég
elveszett kicsi apró fájdalmas lelket cipelnénk.
De most mikor orcánkra pereg e nyári zápor,
Megnyugodott lelkek táncával járó
kedves , édes id?,mi annyira fájó.
De remény suhan reánk miközben csókkal borít minket a vágy,
És minden k?vé dermedhet akár
mert reménnyel élünk,fekszünk és kelünk ma már.
Suhogó csillag szállt le most közénk,
Szeretetet dobott felénk
ebb?l építs ,ebb?l szólj mert te írod ezt a szép regényt.
