Napkorong

Ezen a reggelen is öreg bácsi kéreget
Hátha megszánná valaki és adna kenyeret
Éhes és fázik, ruhája elszakadt
De a jószívűség ismét elmaradt

Búsan hajtja le fejét s rákezdi énekét:

„Fiam megtagadott nincstelen lettem
Két unokám miért nem szerethettem?
Útban voltam én most szívem oly nehéz
Mert utcára tett a hűn szeretett kéz”

Hallja ezt egy férfi, kinek családja s pénze van
Elhaladva mellette még felkacag hangosan:
„Dolgozzon hát valahol öreg naplopó
Ingyen kenyér a legkönnyebben kapható!”

Gúnyosan belerúg az öreg fájós lábába
S nevetve ül be a luxus limuzinjába
Feljajdul az öreg - Teremtő Istenem!
Nem tettem én rosszat, hogy így kelljen élnem

„Fázok éjjel, nappal
Aszok a vadakkal
Éhes a gyomrom ég
Meddig tarthat ez még?”

Hetek teltek el már
Fehér lett a határ
A bácsi most is vár
Hogy egy jó lélek majd csak erre jár…

Rossz lábával rója az ingyen konyhákat
Reménnyel koldulja a melegebb ruhákat
Nap, mint nap szeme könnyel megtelik
Az emberek csak nevetve figyelik

És a sors elfintorodott…
Útjába az őt gúnyoló férfi sodródott
Ki hetekkel ezelőtt rútul bánt vele
Szembe ült most szakadtan s hullott a könnye…

Amije volt az már mind a múlté
Feleség, gyerek, pénz mind a másé
Földönfutó lett belőle
Röstelkedve tekint az öregre

Aki új apja lett gyerekeinek
Vetett véget idilli életének
S az ingyen konyhán, egy napon
Egymás mellett ültek egy padon

Az utolsó zsemle a bácsinak jutott
Aminek felét a férfinak átnyújtott
Könnyek közt vette el a bácsitól
Néma maradt a meghatottságtól…

Akit gúnyolt és kinevetett
Épp az, az ember, aki segített
Dobogó keblen pihenve a féri sírt
S hogy eredendő jóság is van, abban csak most hitt…

Az öreg tekintet csillogóan fénylett
Édesfiát elvesztette, de helyette új lett
Két ember kik a családjukból lettek kitaszítva
Koldusboton járnak, de egymásba kapaszkodva…