|
 Vendég: 31
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,212
|
|
I.
Tavasz van!
Kezd lelkem s elmém tisztulni!
A végtelen emlékek sora
Pörögni kezd, s felelevenedni!
Emlékszem a legtisztább csókokra,
Az önzetlen szerelemre,
A féltő elválásban,
A törékeny időre.
A tekinteted óceánja
Miként sodort Engem,
A megannyi hangos vallomás,
Miként zaklatta fel lelkem.
A csendes pillanatok sora,
Mennyi mindent vallott,
S végső sóhajod,
Mely velőmig hatolt,
Hogy árasztotta el életem!
A tested kellett!
Ezt bátran megvallhatom!
A tested volt életem!
A láncravert könnyű eszköz,
Mellyel megérintetted lelkem!
Nem kellett a lelked,
Azt sosem akartam igazán,
Mit érnék vele?
Hisz sosem szerettél igazán!
S hogy veled elvegyülni,
Az volt a végtelen,
Párhuzamot húzni,
Tér és idő között,
Ez volt értelem!
II.
Ott álltál a tükör elött.
Meleg volt, fülledt nyár!
Locsolásra hajtottad fejed,
S megérintette arcod a vízsugár!
Csöppjei, mint gyémántok
Ereszkedtek arcodon,
Frissülést hozva a kínra,
Mely lecsöppent álladon.
Felegyenesedtél!
Mögém álltál,
S a tükörből látva,
Vetkőztetni kívántál!
Mikor már, ahogy teremtettünk,
Úgy álltál mögöttem,
Megérintetted testem,
S Én lázadón szenvedtem,
Válladra csuklott fejem,
Érzelmet keresve benned,
Szerelmet találva átadtam magam,
A teljes megsemmisülésnek!
A kád langyos vize,
Az következett!
Érintésed után,
A gyönyörhöz vezetett
Az a pár lépés csupán,
Bár most is tartana,
Átöleltél és Én akkor lettem,
Oly rútúl ostoba!
Megtettem mindent,
Mit akkor követeltél,
Rabszolga voltam,
Hiába minden féltés,
Végül elvezettél Engem,
Messzi útra, el,
Célba érve láttam,
Az ég felől,
Véres láng tüzel.
Megrémültem!
De tartottam magam!
III.
A kádból kikelve
Mutattam még valamit,
Gyönyört adtam Neked,
Mert a szerelem elvakít,
Mutattam, hogy nennyire,
Oly nagyon ismerem testedet,
Láncon lógott akkor,
Lelkünk, s a képzelet!
Hallottam a hangod,
Tudtam mit élsz át,
Tudtam, hogy ez nem pusztán
A megnyugtató mennyország!
IV.
Felöltöztem.
Magadra hagytalak.
Ennyi volt csupán,
Tőled aznap!
Elégedetten kiléptem ajtódon,
S becsuktam azt,
Elengedtem kilincsed,
Lelked magára maradt.
Éreztem, hogy menni kell,
Ott kell hagyni Téged,
S reszketőn hazaérve,
Újra átéltem a véget!
Könnyezni kezdtem,
Mert úgy éreztem,
Szeretlek!
S fájt, hogy nem mutattam
A végtelen szerelmet,
Mit érzek!
De!
Azóta sok nyár elmúlt már,
Én ülve, emberként,
Nézem a naptárt,
S látok mindent,
Azokat a csókokat is!
S vissza emlékezem,
Mert akkor újra érzem,
A tested,
A hangod,
A szerelmed,
S így tavasszal Én is,
A mély álmomból,
Végre felkelek! |
|
|
- április 23 2010 03:54:41
Késő bánat.de szépen végigvitted.Gratulálok! ) |
- április 23 2010 07:55:02
szépen megírtad |
- április 23 2010 18:19:59
Különös hangon megírt különös szerelem.., gratulálok!!! |
- április 25 2010 18:10:08
Nagyon érdekes, jó vers. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. január 30. csütörtök,
Martina, Gerda napja van.
Holnap Marcella napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
