|
 Vendég: 111
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Éjlő fondorlatban megbicsaklott bokám,
Hálódba estem, sötét lelkű bestia,
Hold harmatfénye vetül éjfélzordan rám,
Az avart zavaros vörösre festi a
Felnyílt testemből kicsorgó forró vérem,
És holtsikolyom szaggatja az éjszakát,
Kísértet lesz, mint méltányos alkubérem,
Hogy kísértsen száz és ezer esztendőn át.
Szörnyű szörnyeteg, síron túli csúf lélek,
Bevonva a szépség mosolygó maszkjával,
Még egy utolsó sóhajtásomig élek,
Aztán elalszok a halál hűs dalával.
Szívem mézédes nektárját kifacsartad,
Rágó agyaraiddal mohón faltad fel,
Majd összeaszott testem a földre dobtad,
És mint árnyék tűntél az éjszakába el,
Hogy kivesd az új tövishálód fonalát
Az újabb naiv, gyanútlan áldozatra,
Hogy elharapd ifjú, vértől pezsgő torkát
Vérét permetezve a zöld lombozatra,
Élete édes értelmét elragadva,
Mint múzeumból elzsákmányolt gyémántot,
Szerencsétlennek annyi időt sem hagyva,
Hogy elsuttogjon egy végső miatyánkot.
De a Túlnannak felködlő ködfalán túl,
Hova elvett élet után menekültem,
Figyellek, én figyellek lankadatlanul,
Mert gránitsúlyos testű véresküt tettem:
Kísértő lelkem nyugtot-békét nem lelhet,
Míg nyolc lábad az érező földön tapod;
Várok, míg elhagy az utolsó lehelet,
És jogos jussod a Pokolban megkapod. |
|
|
- május 02 2010 22:56:50
Hidd el, megelőzöm. |
- május 03 2010 07:10:02
A vers formailag nagyon szép, a képek kifejezőek, sokatmondóak. A tartalomról Mizsi már elmondta az én véleményemet is.
Üdv: hubart |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
