|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Ekka és hontalan verse
Ahogy hallgatom, becsukom szemem, s látom magam előtt a tájakat...
Az éjjeli városokat, a száraz országutakat...
És érzem arcomon a szellő selymes suttogását
S az eső cseppjeinek lágy simogatását
Ahogy mossa portól mocskos arcom, testem...
Szennyes terheit lelkemnek
S könnyeim, amikben fuldoklom,
Mikor magányosan ballagok a sötét úton
Vérbefagyva hagyja testemet az éles járdaszegélyen
Pedig a távolban a nap már ébredez
Búsan és komoran, míg meg nem szerzi kincsét
Mit a kietlen földön elhagyott végképp
És végül kimondja: mennem kell
És végül ki mondja, hogy mennem kell?
S azzal álmatlan álmokba merülve nyugszik le örökre
A pusztuló síró tájon.
2010. május 3.
|
|
|
- május 04 2010 04:21:40
 (( |
- május 04 2010 06:05:14
Fájdalmasan szép versedhez gratulálok!
Szeretettel:Vali. |
- május 04 2010 15:11:47
szép és szomorú... |
- május 04 2010 17:56:15
Kedves Ekka!
Ilyen verset olvasván, meg jegyzem magamnak:
"Halgass!!! Hisz meg van mindened, kenyered és fedeled,
nem utolsó sorban szerető kedvesed." Nagyon szomorú a versed.
üdv:gufi |
- május 04 2010 18:38:37
Sziasztok! Ezt a verset nem egyedül írtam, hanem hontalannal együtt Ekka |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. szeptember 14. vasárnap,
Szeréna napja van.
Holnap Enikő napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
