|
 Vendég: 121
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Csend van, a magány csendje,
S benne szívemből a halál visszhangzik.
Képtelen, annyira képtelen,
Úgyhogy az egész végtelenség forrása
Egyszerű horizonttá válik.
Nem lehet fel nem tenni azt a kérdést:
Ne álmodjak álmokat,
Repülésem ne repítsen...
Szerelemből az emlékek,
Eltévesztik a házszámot, ott és itt benn?
Gyötrődés, annyira egyedül... s vívódom,
Úgyhogy a világ zaja,
Mely minket egyesített,
Most könnyekben összetört,
S gondolatomat feléd irányítja.
Még angyalaink is,
A remény szárnyát kettétörték.
Csak legyenek mellettünk,
S a repülést feledjék...
Hátha viszontlátjuk egymást egyszer...úgy szeretném. |
|
|
- május 11 2010 22:25:43
Nagyon tetszett! Bár már nem próbállak megfejteni, csak élvezem, hogy elmélkedhetek! |
- május 12 2010 03:17:50
szép,átélhető,gratulálok!!! |
- május 12 2010 09:02:32
Szia iytop!
Elgondolkodtató a versed. De ne feledd, a szerelem vak, sajna nem örökre.
Gtr.  Sancho |
- május 12 2010 16:14:28
Kedves Elemér!
Nagyívű lett ismételten írásod. Kivel-kivel találkozunk az édenben
azt a mindenható meg elrendzi. Azért jó lenne előre tudni.
üdv:gufi |
- május 12 2010 18:36:26
Mély érzelmi háttér, magvas gondolatiság! Érdemes eltöprengni soraidon!
Üdv: Feri |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
