Csak hallom, ahogy távolodtok,
s érzem nem éreztek semmit,
félve éltek, s könnyek nélkül,
keresitek minden nap, elveszett álmaitok.
Nem vagyunk, sem te, sem én,
elvesztünk az úton, ketten, egyedül,
s verseket sem írunk, csendben,
ahogy a nap, arcunkra ül.
Énekünk is gyenge,
s fáradtan ébredünk nappal,
itt vagyunk, bármeddig,
de vajon meddig bírjuk aggyal.
Nem lenni, ez ami fáj,
nem lenni, hiába vársz,
nem lenni, nincsen vágy,
nem, itt nincs már társ. |
|