Napkorong

Réges rég a házunk eresze alatt egy füsti fecske
Hat kis fiókát kiköltött,
Figyelte csöppségeit, szemében Nap lehetett,
Mert ragyogtak... ily módon gyönyörködött.

Már kora reggel útra kelt Ő,
Hegyen, völgyön, vízen át,
Hogy élelmet hozhasson nekik,
Ne tudják csöppségei: Mi az éhség, szomjúság.

Büszkébb anyát nem is láttunk,
Csak egyet a fecskék között,
Addig még az egyik napon,
Fészkükből mind el nem köszönt.

Mind tudott már repülni
S felreppentek az Ég alá,
De a fáradt mama a fészekben maradt
Mert betegség hullott reá.

Így szólt Ő az ifjú nemzedékhez:
Drágáim a szívemben, mintha egy szeg lenne,
Beteg vagyok, most ti tartsatok el
Egy kevés időre.

S hogy ne érezzétek, hogy rabbá teszlek titeket,
Mindegyikőtök hozzon nékem
Mindennap egy kis vizet....
S pár köles szemet.

Hat napon át hordozgatták,
Az ételt, a vizet s minden mást,
Igen ám, de a magas Égbolt
Elvette az eszüket, nagy lett az álmodozás.

S nem hozott már többé senki
Étket, felejtve lett a vértanú,
Éhen halt a fecske mama,
A legfájdalmasabb... hogy szomjazott.

Mindegyik azt hitte:
A másik visz majd neki,
Így lett vége a történetnek,
Szomorú a vége... csak ennyi.

Azért tanulságos história,
Egy anya eltart hatot, nyolcat, tízet is,
De sajnos tíz fiókából,
Egy sem tart el egy anyát se ,ez az igazság most itt.

Hozzászólások

pircsi47 - július 06 2010 08:39:25
iytop!
Kedvesnek induló, szomorú vég! Sajnos ez az embeekre is vonatkozik!
Nagyon szépen leírtad a kis fecske történetét!
Gratulálok: Pircsi