õszi szellõ álmokat kerget,
Lehullat egy-egy falevelet.
Nézem a pihenni készülõ tájat,
Bíborba , aranyba öltöznek a haló napsugárnak
Majd levetik pompás palástjuk,
S felöltik fehér menyasszony ruhájuk.
Reszketve ,fázva mennek a nászéjszakába
Majd tavasszal, mint fiatal szeret?t ,
Üdvözlik a sugaras ölelõt
Rügy fakad , selymes szirmok bomlanak,
Új pántlikás ruhákat adnak minden kis faágnak
Enyém egy sejtelmes gondolat,
Bennük látom magamat.
A fák mutatják életem ,véges, és végtelen.
Vajon felvagyok-e készülve az örökös gyászra,
És a mindig megújuló részvéttelen nászra.
Vagy mint fán a gyûrûk gyarapodnak az évek,
Türelemmel míg a gyümölcsök beérnek.
Vagy ha egy nagy vihar kicsavar tövestül,
Éles balta hasogat ,tûz nyaldossa lábamat,
Inam meg se rezdül.
Legyen ember a télben meleged,
Étked parázson sült szalonna,
Hiszem hogy akkor se éltem hiába!
