Kezében bot volt, hátán púp feszült,
Szívében lobbant még a tiszta láng,
Lába mégse vitte már tovább.
Ült szótlanul aluljárók sötét árnyékában,
És reszket? kézzel koldult alamizsnát.
Ki sajnálta odavetette neki a koncot,
Volt ki nevetett s nem látta benne csak a koloncot.
Meg is rúgta volna de inkább köpött egyet,
S szemében gy?lölettel ment tovább.
Mondd hát meg koldusok királya
Miért-e rongy e balgaság?
Mit nyújthat neked a sötét nyomor?
Mit ér a jajszó?
És harmonikád miért szól sivítón?
Belehasít hangja a füstös homályba,
S csak nevet rajtad ki látja bohócruhád.
Hallod! Már nincs szükség nosztalgiádra.
