|
 Vendég: 15
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,217
|
|
Virágtalan s mostoha a sors:
gyönge keze mind csendben dobol
homlokomon, mint egy esett korcs,
a fény-nappal messze kóborol.
Holtak házában szűnt meg lelkem
egy csöndes, langyos nyári éj alatt.
Magamra a port, mint írt kentem
s mint sár, bőr-magamra úgy ragadt.
Jácintokat könnyen feledtem,
egykedvű dalt hazudik a szél
nekem azóta, beteg lettem:
szűk tüdőmben rák a szenvedély.
Elhalt a Hold, kit kopár éj szült,
s kimúlt benne csöndben végzetem.
A sóvár-szél csillagokat gyűjt
rongyokká rothadt ág-ölemben.
Tavasz kel lassan múlt-avar felett,
nem játszom, mint csönd a gyermeken.
Ibolya nyílik s holttá dermed
a holtágas kaposi végeken.
Szülőm a csönd, mely széllel táncol
borongós, hideg márciuson.
A tavon csillogó könnyű bársony:
mind széthulló lélek-magzatom.
A hajnal most csak egyszer nyílik:
egy utolsó kánkánt lágyan zenél.
S fejét felütő csíra fénylik
avar-hullt koporsóm szegletén.
Beborít mindent az átkozott csönd:
nem kértem megint az életet.
De a pipacs kinyílva úgy dönt,
beporozza lágyan a végtelent...
|
|
|
- augusztus 20 2010 19:42:01
Különleges hangulatú, nagyon eltaláltad. Gyönyörű. |
- augusztus 20 2010 20:02:38
Nagyon szép verset írtál, szívből gratulálok: Pircsi |
- augusztus 21 2010 14:08:20
Gyönyörű versedhez szeretettel gratulálok:Geot |
- augusztus 23 2010 09:13:55
Köszönöm mindenkinek.. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. november 03. hétfő,
Győző napja van.
Holnap Károly napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
