|
 Vendég: 89
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Pókhálórengeteg erdők sűrű pókfátyolán át
Holthamuszürkén izzik a hatalmas hall,
Szűrvén a piszkos ablakon beszökő Hold sugarát,
S a fényes világosság csendes halált hal.
Így üdvözölt, oly hidegen, a kísértetpalota,
Gyászosan, akár kripta-épület torka,
Oly szürkefehér volt míves gerendaburkolata,
Mint csontjait kitáró rég halott orka.
A padlatot vastagon takarta a porsivatag,
Nem járt itt cipőtalp időtlen ideje,
A tágas terem, mint sírbolt, néma volt, és hallgatag,
Sújtotta rég az időmúlás ereje.
Ám a csendet hirtelen, akár feltámadó élet,
Ütemes kattogás nesze megzavarta,
Mint szívverés vetett a nehéz némaságnak véget,
S a békén nyugvó port, mint szél, felkavarta.
Feltámadt, igen, a rejtélyes kísértetpalota,
A rég holt lámpások fényt pislákoltak fel;
Hogy mi félelmes titkokat rejt e kastély padlata,
Eleven ember képzelni se merje el... |
|
|
- augusztus 29 2010 08:50:49
kirázott a hideg, mire elolvastam! nem lennék szívesen az a szereplõ, aki majd a kísértetpalotába téved!
egy jótanács a versrõl: túl van írva. szerintem valami nagyot akartál, mondhatni a "leg"-et de a túlbonyolított szövegszerkezet nehézkessé teszi! vannak benne felesleges szavak, szóképek... a kevesebb több lenne!
remélem nem sértõdsz meg, hogy így le mertem írni a gondolataimat... |
- augusztus 29 2010 09:24:29
Nem, d emondtam már: ez a stílusom velejárója, én egy szót sem tartok fölöslegesnek. Szeretem hosszúra venni. |
- augusztus 29 2010 19:08:43
Bejött.. |
- augusztus 29 2010 19:32:50
Hátborzongató,de nagyon jó!!
Geot |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
