Megint előttem,
S ismét felettem áll,
Mint ragályos múltjában,
Kéjesen vár,
Tán csak engem szemelt ki,
Hisz az álom már rég nem valódi,
S megint előttem áll,
Hol e szavaknak léte mindig választ talál,
mert emberi.
Mégis annyiszor már eldobta az ember,
S nevette ki oly gyakorta a sántát s világtalant,
Mikor még járni sem képes egyedül,
S ki egészségesnek érzi magát,
Mégis oly boldogtalan,
Megint előttem áll,
Az érzés s felismerés,
Hol a lélek mely szeret, mindegy hogy mily testben élt,
S Maradt mindig barát.
Mert megszokta az időt,
Mely tanította,
Hol éhes lelkek befalva
sem lakhattak jól,
Hiszen nem volt még képes, arra hogy érezze az érzést,
S izét tisztelve engedje be magába,
Ott nem maradhatott előttem más,
Csupán egyetlen s apró villanás,
Mely emlékeztetett,
Volt ott valami minek a lényege az lehetet volna,
Mi örök s emberi,
S bocsánat, ha most döftem át az álarcba bújt valóságnak voltát,
Csak a valódit kerestem,
Mert mi hamis,
Előttem örökre elveszett.
agota - október 13 2010 06:31:21
Hmmm! Mély gondolatok, jó köntösben.
Ágota
Radmila - október 13 2010 08:03:51
Kedves Etusom,
mint formailag, mint tartalomban egyedi versedhez, melyben a valódit keresed nagyon szép.
Szeretettel gratulálok: Radmila
rapista - október 13 2010 08:28:55
filozófikus mélységek - egy elvarázsolan elveszett élet apropóján - vele ellentétben ... te nem használsz tűt, az empatikus racionalitás a kenyered.
A kifjezésmód mégis költői!
pircsi47 - október 13 2010 08:48:10
Etusom!
Nagyon tetszett a versed is meg a Janis Joplin szám is!
gratulálokircsi
rapista - október 13 2010 08:50:01
http://www.pipafust.gportal.hu/gindex.php?pg=32669006&postid=488936#commentList
ircsi
