Napkorong

Mint rózsaszín ködgomoly,
feldereng gyermekkorom
töredék emlékei,
bűbájos képei.
Ihletett és komoly
ilyenkor homlokom,
mert mintha az Édenliget
vonzó csodája felett lehetett
volna lepillantanom.

Csupa harsogó színek,
csilingelő csobogás,
bársonysíma gyepszőnyeg,
simogató meleg,
csobogó csermelyek,
csivitelő csacsogás.
Sárga meleg homokban
taposott barna, meztelen lábam,
és az ég kékje, csodás.

Gyermekkacaj, barátság
áradt mindig szívembe.
Önzetlen, szívből jövő,
elemi őserő!
Kozmikus boldogság,
éke minden perce
a reám-omló éveknek,
talán az én egész életemnek,
ígéretes szép világ!

Tán, ilyen, ha nincs vétek,
az emberi létezés,
Isten adta formája
és ilyen maradna!
Így telnének évek
és nem lenne feledés!
Mert perc a percre úgy jönne,
ahogy az Alkotó megtervezte.
Tán nem lenne szenvedés!

Csodás lenne az élet!
Az ember, társára nézne.
Ami jó mindenkinek,
szép a szemnek és a szívnek
és amit szeretne,
csak jót és nemeset,
tenne mindenki egymásért,
közösen, egy üdvözítő célért:
hogy legyen köztünk béke!

De nem! A szép gyermekkor,
mulandó Istenország!
Mit vágyva sírunk vissza,
utunkat taposva,
ha megállunk olykor,
egy pusztán, hol nincs virág,
sem fű! Madárdal nem hangzik.
Segítség nincs, kiút nem látszik!
Zord, félelmes a világ!

Mert van tavasz, kikelet,
a csodás megújulás!
A világ virágcsokor:
ez a szép gyermekkor.
Melyet a nyár követ,
a forró napsugárzás.
Gyümölccsé lesz a virág.
Gyermekvilágból komoly ifjúság.
Játszi kedvből akarás!

Nyár után az ősz jön!
Mikor megérett gyümölcsét
kínálgatja minden fa!
Ez a férfi kora!
A bűn már beköszön!
Rossz útján viszi terhét,
mikor rátör egy zivatar
s körülötte mindent felkavar.
Megkapja büntetését.

A magányt és bánatot,
a botor aggodalmat,
a gyötrő betegséget,
amely testet lelket
béklyójába fogott!
A bitorló hatalmat,
amely az életét gyötri!
Hiába akarja tompítani
a rabszolga alázat.

De lassan csak kiderül!
Feldereng valami cél
és megindulhat megint,
feledve minden kínt!
Bár már tudja belül,
hogy ősz után a tél,
az elmúlás következik,
és egyszer örökre eltávozik,
minden lény, aki él!

Vigasza, hogy valaha,
volt egy gyönyörű világ!
Ahol boldogan nevetett,
játszott és szeretett!
Soha nem volt gondja!
Mert felette a Jóság
tündér szemével kísérte,
hogy legyen élete szép emléke,
egy gyönyörű mennyország.

Hozzászólások

NDI - október 21 2010 18:37:03
Én is több versemben sirettem vissza a gyerekkorom.
Az valami olyan, ami évtizedek alatt mitológiává válik... és csak a "gyönyörű mennyország" emlékét őrizzük...