Lelkemben sotet felhok tornyosulnak
Szivemben a vad vagyak vihart kavarnak
Nehez vasra vertem szivemet
Mostanaig nem osztottam kegyelmet
Sok sok eve bortont epitettem magamnak
Mikor jottem ide, idegen orszagba
S fogva tartottam vagyam hosszu eveken at
Almaimban sokszor megjartam az utat hazamba
Csokoltam a foldet,amit gyermek labbal tapostam
Vegre, uztem lelkembol felhot es vihart,
S levettem szivem szorito bilincset
Megnyitottam bortonom zart ajtajat
Kitartam minden ajtot, ablakot
Nagyot lelegezve a szabadsag illatabol
Felve, de boldogan haza indulok
denes - október 27 2007 09:08:49
Nagyon szép vers, ahogy a fájdalom érzése átmegy a boldogságba.
amazonasz - október 27 2007 14:14:05
Kedves Sybilla
Nagyon sokan hagyták el hazájukat, de szerintem, a szenvedést, és a vágyat, hogy egyszer újra itthon lehessen, senki sem kerülhette el. Így van ezzel, egyik nagyon jó barátom is. Közel 40 év után jött haza, azóta már többször is, de gyermekei, és unokái kint vannak, ezért, ha itt van oda vágyik vissza, ott pedig haza gondol. Tetszik a versed, és Isten hozott itthon.
Gyula
