Fájón mélyed el bennem a csend,
fájón ölel magához.
Körülöttem minden élettelen,
sivár testemre ragályos
vágyak hullanak.
Menedékem a csend és egy álom,
ahol nem érnek utol
azok a szemek, melyek
parázsló jelet égetnek b?römbe,
a kitaszítottság jelét.
denes - október 28 2007 09:18:05
A kitaszítottság nem jó érzés, magányba sodorja az embert és ilyen szomorkás hangulatú, kicsit nyomasztó érzést kelt? verset szül.
amazonasz - október 28 2007 09:45:55
Egy rossz emlék fájdalmas pillanatait festetted le ebben a versben. Írásod jól adja át, a benned hullámzó, szorongó érzéseket.
Gyula
gosivali - október 28 2007 14:05:24
Igazi mély vívódás ez a versed. Igen, kell a csend néha, a jó csend, amely gyakran szép verseket (is) szül, ahogy nálad is történt most...
