VIII. szell?
Szivárvány-ynávrávizS
Míg sétám hajt kalászoló vetés táján,
S a nap is csak rekken, fútt délutánba,
Egy csepp, s még egy, csurom es? hull már
Ím, vörös-narancs-sárga, ég-prizmája.
Zöld, s ibolya, kékre váltja színét ott
Szivárvány, szivárványt hág, s nyargal;
Égi híd, min gyalogszerem haladott
Átall, s végként, a víg-felh?kbe fullad.
Égr?l pottyant álmom h?s cseppjei, mely
Hátamon guruló izzadt verejték,
Míg fullad torkom, a fülledt szélben;
Cseppek zenéje kolomp, ház ereszén.
Csalfa szín csodatükre ibolya-Szép, s
Zöld, sárga-narancs-vörös, mily Égi'-tünemény!
IX. szell?
Tiltott gyümölcs
(sárgabarack)
Bimbózó gyümölcsöd mézes illata,
Mely érinthetetlen, s kertbe zárva
Csak látvány, mi gyönyört ád, napra mind!
S bennem eped? kínt, így nem csillapít!
Kéjed csalogat, ha húsod harapva, s
Bódító leve testedr?l csurog ajkamra,
Mi szédít, majd igéz, s így megrészegít.
Vágyom lényed, húsod, tested Istenit!
S mi zamatod f?zve, f?m zsibbasztja,
Szedetten is csak nézhetlek dunsztodban,
Mely sötét-kamra mélyén vár, ítéletit.
Tiltott, e gyümölcs, mit ajkam nem érint!
Ajkadról vágyom a szót, mit mondsz nékem,
"-Harapj, kóstolj, s testemmel telj be vélem!-"
X. szell?
Narancs-liget
H?s lehelet, mi arcom símogat, s
Márvány-felh?k mögül nyújtóz a nap,
Kéjesen ásít egyet, majd hívogat,
Dúdolva énekét, a narancs-fák alatt.
Míg aranyló díszek lampionként
Ragyogják be, s illatuk cirongat;
Csábos gyümölcse facsart levét,
Szürcsölve élvezem, a narancs-fák alatt.
Míg szell? lebben, ég kékjén vágy suhan,
E gyümölcs, nektár, s húsa jó falat,
Majszolva mohón, míg leve csurran,
S fürdet gyönyörben, a narancs-fák alatt.
Narancs-liget, hol szomorom ott marad,
Íze, s színe játéka, hozza vígamat!
XI. szell?
Tisza-virág
Szerelem szava hív, s lebbentem szárnyam,
Kel? nap fénye, ölel? sugara;
Vadvíz csillanó fodrát érint árnyam,
S tükrében régi álmom, végs? egy nyara.
Míg reppenek, pillanat hosszú létben,
Egy perc, s id? múlik tova;
Szerelmem is csak Egy-végtelen térben,
Csókom íze, tüzem otthona.
S majd, mid?n kedvesem szemébe nézek,
Viszont-vágy tükre, kacér mosolya;
Míg tárja kéjre szívét, hadd szeressem,
Újra, s újra, vágyaim doktora!
Mily hosszú e gyönyör, s végs? pillanat,
Egy percre szerettünk, s Halál elragadt!
XII. szell?
Tücsökzene
Bíbor naplemente, s muzsikám száll
Tova, hol rétet szél szava borzolja.
(Crip-crip), Én vagyok a réti prímás,
S kontrás barátom, nyár-éjek dallama.
Míg szimfonikust játszunk, s húz tercet
Vonónk, éji Holdnak láp tükrén;
Szólamunk halk hangja, vég' szú perceg,
S pisszegve csendre int gyékényén.
Éji manó, vaj' mi csapat Szent-János,
Kik világot hoznak lángjukkal,
Mily földre hullott apró csillagok,
Tükre oly csodás, messzi égboltnak.
S ha csodám is, az éji mez? mára,
Naponta muzsikánk szól, messze határban.
XIII. szell?
Forró szél
Rekken a h?ség, s tikkad a táj,
Míg legelész?, csenevész, lézeng? barmok
Fonnyadt füvet, szomj-éhükre zabál;
Birkasereg, tévedt árnyak, s dögl? hantok!
Kupacként fekszenek, gyapjas boguk
Kócként ragad zihált testükre;
Csapzott arcuk, mi csak szomjas kínt béget.
Tizenkét jószág, kóboruk, halálba téved!
Már vég', s Istenük sem adott nedvet
Csak szikes pusztát, kérges rög-repedést,
S míg föld is csak szomját könyörögve,
Halál, s csak porát fújja a Forró szél.
Hol éltet? víz csak messzi délibáb,
Siratja pusztult barmait, a Vén-juhász!
XIV. szell?
Nyár-vég
Ha utolsó nyaram hozza el az év,
S végs? utam porát fújja a kósza szél;
Majd évszak pírban látja r?t arcát,
S veti elny?tt rég-divatos gúnyáját!
S lábam alatt susogó levélpaplan,
Enyész? vágyak, deres ?sz peremén,
Legyint tova, az elmúlt hideg nyárnak,
Kihúnyt szívem lángja, már nem ég!
Már pillangó is csak fáradtan biggyeszt
Szárnyát, búsan mereng az utó-nyár;
Vajúdik már, minden hajnal egy lesz,
Míg delel?re kecmereg a napsugár!
Medd? már a hajnalom, id?m ?szbe száll,
S nap is pírban nyugszik, kopárul a táj.
20070601-15
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!
|
|
