Napkorong

Őseid árnya tűnik fel a puszta homályban,
vérvonaluk húz csíkot a rőt horizonton.
Áldozatuk nyújt intő példát földi világban,
ha tetteik hős lobogóit a mába kibontod:

Nem volt soha apánk Nimród fia?
szkíták lelt szarvasa: utópia?
Idegen kéz írta história;
hogy e népnek kell finn-ugornia.
Ez a föld a magyaroké!
Kézai vére vagyok én!

Térden tűrte egy halódó világ,
égi kéz napkeleti ostorát,
ifjú nyugalmat lelt Magor földjén,
székely sirat Tiszának holtközén.
Ez a föld a magyaroké!
Attila vére vagyok én!

Avar nyögte fehér lónak nyomát,
törvény és állam vasakaratát,
pogány, keresztény büszkén remélte,
otthont lelt a Kárpát-medencében.
Ez a föld a magyaroké!
Árpádok vére vagyok én!

Elhalt erős fának hímes ága,
nő vérén kelt a hon boldogsága,
Visegrád lett hármak szövetsége,
fénykor az ország belső békéje.
Ez a föld a magyaroké!
Anjouknak vére vagyok én!

Európa sötétben sakkozott,
csikó mént, erős bástyát áldozott,
de királyban gyűlt az összes erő,
s mattra festett minden ellenkezőt.
Ez a föld a magyaroké!
Hunyadi vére vagyok én!

Földemet kereszttel is megvédem,
jobb ágyamat kaszára cserélem,
elvetem Werbőczy új törvényét
arat a nép a halál örvényén.
Ez a föld a magyaroké!
Dózsának vére vagyok én!

Juhakolban farkasok szorongtak,
ordítva estek török toroknak,
országot védtek élve vagy halva
a túlerőnek nem volt hatalma.
Ez a föld a magyaroké!
Dobónak vére vagyok én!

Volt egy sziget a veszedelemben,
egy költött vadkan a rengetegben,
várat védett az asszonyi erő,
családfát gyűrűz a hőstemető.
Ez a föld a magyaroké!
Zrínyiek vére vagyok én!
.
.

Tépett zászló októberi szélben,
lélegzetet ad a népítélet,
forradalmat könnyez lusta világ,
vért tankolnak idegen banditák.
Ez a föld a magyaroké!
Nagy Imre vére vagyok én!
.
.

Hajszálerek telnek újra a végen,
fut Felvidék, becsobog Erdélybe,
Délvidék teste is Kárpátalja,
kettősség mi e hont összetartja!
Ez a föld a magyaroké!
Hazámnak vére vagyok én!