"Csak az igaz, ami végtelen,
minden véges megalkuvás."
(Szilágyi Domokos)
Hallod? Gyáva vagy! Megalkudtál a Sorssal.
Kétszer voltál önz?. Amikor visszatartottál,
Mikor menni készültem, és amikor eldobtál.
Mégis engem tartasz annak. Hol jársz, drága?
Nem kereslek többé. Nem akartalak végleg
Elveszíteni, de a barátsághoz sincs elég er?nk.
Ha újra látjuk egymást, csak a véletlen játéka lesz.
Pedig úgy ölelnélek.... Most is vérzik a szívem.
De testem több nem hallgathat a szívemre.
Hisz' majdnem tönkrement belé. Az eszem
Parancsol, és üvölti: "Nézz magadra! Nem teheted,
Hogy utána sóvárogsz, hogy az életed szenvedés!
Tavasz van. Az újrakezdés..." De ez a tavasz már
Nem ugyanaz. Hiányzik bel?le a fény, a vágy...
De hiába sír, hiába könyörög a lelkem,
Agyam hajthatatlan. Nincs visszaút, édes...
Azt hitted, játszhatsz velem, és ha visszajössz, majd
Úgy fogadlak, mint rég. De nem. A vád nem hagy
Létezni. Nem tudom megbocsátani, hogy elárultál.
Pedig a szerelmem végtelen. Nincs a Földön igazság...
