Megállok a nincs-álom alatt,
S rácsodálkozok a megmaradt
Meggypiros-csókok, kobaltkék-szavak
Színes egymásutánjára, s rémlik,
Sosem nevettek rám itt
Résnyire húzott zöld szemeid.
Azt hittem, rég elengedtelek,
De szeretném, hogy nedves legyen,
Ha az arcomon végighúzom a kezem.
Ahogy hátat fordítok, létezni kezd
A nincs-álom, többet nem nevetnek
Rám résnyire húzott zöld szemeid.
